Az Én Világom Letölthető

  

Az Én Világom 

   Képes Bibliai Idézetek Kincsestára

HIT-SZERETET-REMÉNY

Letölthető a Képpre Kattintva

Biblia Történetek Hangoskönyv

Facebook

Képgaléria

Képgaléria Elérhető a Képre Kattintva

Látogató számláló

0
0
0
2
1
1
6
Keresztény Blog
2017.05.05 10:58

Szentlélek ajándékai

A Vigasztaló pedig a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, az majd mindenre megtanít titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondtam nektek” Jn 14:26, Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására. efez. 1-13

 

I.Kor 12:13 így szól: “Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.” A Róma 8:9 így tanít: “Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek.

Krisztus megváltott minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: „Átkozott, aki fán függ” 
azért, hogy Ábrahám áldása Jézus Krisztusban a népeké legyen, és hogy a Lélek ígéretét hit által megkapjuk.

Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!
Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek. Ézs 58,11 
Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg. Jn 14,16-17
A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele. 
Mert van, aki a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által. 
Az egyik ember ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait.

Honlap készítés