Bemutatkozás

Jézus 
Isten ismeretet és Szeretetet kívánok!

Az oldal létrejöttének célja, hozzásegíteni Téged, hogy eljuss Krisztus ismeretének a teljességére, hogy megismerd Jézus Krisztus a minden értelmet meghaladó szeretetét a teljes szeretetet amely kiűz minden félelmet, ezáltal beteljesedj Isten egész teljességével!

Mert mindannyian megismernek engem kicsinytől fogva nagyokig!  Krisztusban lakozott Isten egész teljessége Ti is benne vagytok beteljesedve! El van rejteve az Életed Krisztussal együtt az Atyában! Az pedig az Örök Élet, hogy megismerjenek téged az egyedül Igaz Istent és akit elküldtél Jézus Krisztust!

Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt; tőle származik minden közösség az égben és a földön. Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjetek bennetek a belső új ember, hogy a hit által Krisztus lakjék szívetekben, meggyökerezzetek és megalapozódjatok a szeretetben. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével. Annak pedig, aki bennünk működő erővel mindent megtehet azon felül is, amit mi kérünk vagy megértünk, legyen dicsőség az Egyházban és Jézus Krisztusban minden nemzedéken át, örökkön-örökké! Ámen.

Hiszem,hogy Jézus a Krisztus az Élő Isten Fia! Mert úgy szerette Isten a világot hogy Egyszülött Fiát adta,hogy Aki Hisz Ő benne, el ne vesszen, hanem Örök élete legyen János 3.16 Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez nem cselekedetekért hogy senki ne dicsekedjen Efezus 2.8.
Honlap készítés