Az Úr az én Örökkévaló Örökségem!
Örökségem nagyon tetszik nekem!Zsolt 16.6.
Isten papja Vagy Királyi papság szent nemzet megtartásra való nép vagytok Papok öröksége az Úr! Lesz nekik örökségük: én leszek az örökségük! Ezért ne adjatok nekik birtokot Izráelben: én leszek az ő birtokuk! Ezekiel 45.
Az örökség valójában egy személy, maga Krisztus, maga Isten Bölcsessége! Romolhatatlan örökkévaló örökséget készített az Atya nekünk az Ige a Romolhatatlan Örökkévaló Mag az Úr!
Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk a Krisztusban. Őbenne pedig titeket is miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek – eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására. Efezus 1:9-14