Ne bortól reszegedjetek meg nelyben kicsapongas van hanem teljetek meg Szent Szellemmel !
A borról is szó van: „ Kinek jaj? Kinek fáj? Kivel veszekednek? Kinek van gondja? Kit vernek véresre hiába? Kinek zavaros a szeme? Azoknak, akik bor mellett mulatnak, és a fűszeres bort kóstolgatni járnak. Ne nézd a bort, hogyan vöröslik, hogyan gyöngyözik a pohárban. Bizony simán lecsúszik az! De végül megcsíp, mint a kígyó, megmar, mint a vipera. Szemed zavaros dolgokat lát, te magad pedig össze-vissza beszélsz. És olyan leszel, mint aki tenger közepén fekszik, vagy mint aki az árbóckosárban fekszik. Ütöttek engem, de nem fájt, vertek, de nem tudtam róla! Amint fölébredek, folytatom, ugyanezt keresem” (Péld. 23: 29-35).
Az új tömlő új sziv ezt kaptad ajandekba, amely telve van Isten szeretetevel kitoltetett Isten szeretete szivunkbe a Szent Szellem altal te már Krisztusban vagy elvaltal a regitől a regiek elmúltak Óembertől Adamtol az Új emberrel hazasodtal meg Krisztussal a Kegyelemmel ime újjá lett minden! Te mar levetetted a regi termeszeted kivansagaival egyutt ne akarj a regi termeszetre felolteni az újat ne a regibe toltsd az új bort Isten szeretete nem marad meg a regi termeszetben, az új nem marad meg a regiben, mert nem kepes befogadni megtartani, szetfesziti es kifolyik a bor!
Torveny nem kepes befogadni,megtartani a Kegyelmet!
Élj az új emberben Krisztusban Élj Kegyelemben!
Reszegedj meg Krisztus szerelmetol a legjobb bortól, örülj es örvendezz! Örömötök senki el nem veheti, soha el nem múlik! Mindenkor örüljetek!
„János tanítványai és a farizeusok rendszeresen szoktak böjtölni. Közülük néhányan eljöttek Jézushoz, és ezt kérdezték: „János tanítványai és a farizeusok tanítványai is böjtölnek. A te tanítványaid miért nem?” Ő ezt válaszolta: „Amikor lakodalom van, a vőlegény barátai nem gyászolnak, hanem örülnek. Nem böjtölhetnek, amíg a vőlegény velük van. De eljön az idő, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. Akkor majd böjtölni fognak.” „Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot, mert az csak tovább szakítaná a régit. Az új elválik a régitől, és még nagyobb lesz a szakadás! Senki sem tölt új bort régi bortömlőkbe,8 mert az új bor szétszakítja és tönkreteszi a tömlőket, meg a bor is kiömlik. Az új bort mindig új tömlőkbe kell tölteni.”Márk evangéliuma 2:18
22Így most ti is szomorúak vagytok. De viszontlátlak benneteket, s akkor majd örül a szívetek, és örömötöket nem veheti el tőletek senki.23Azon a napon már nem kérdeztek tőlem semmit. Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek. 24Eddig nem kértetek semmit a nevemben. Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen. Janos 16.
Lehet hogy már hosszú ideje olyan helyzetben vagy amit nem értesz hogy miért törtenik, ami nem igazán tetszik neked, nincs változás nem látod a kiutat kerdezed Miert Uram ?
Az Úr azt mondja ma neked szóltam hozzád, tedd meg amit mondtam neked!A Kanai menyegzőn gondolhatták vagy kerdezhették volna, Uram miért vízzel töltsük meg a korsókat ha borra van szükség, de hát hogy lesz ebből bor?
Ne kételkedj ne a körülményeidre tekints! Tekints az Úrra! Bízz az Úr szavában ! Bármit mondd tedd meg es meglátod a csodádat!
Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Janos 2.
Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, majd így szólt hozzá: „Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában” ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért Janos 9. Miert kentel sarat szememre rosszabb lett mint volt nehezebb lett mint volt miert menjek el stb…….
Akkor táncolva örül majd a szűz, örülnek az ifjak a vénekkel együtt. Gyászukat örömre fordítom, megvigasztalom őket, örömet szerzek nekik a kiállott szenvedés után. A papokat bőséggel árasztom el, népem pedig jóllakik javaimmal így szól az Úr.”Jeremiás 31:13-14
Adj at mindent amid van mi volt tegyel meg mindent amit az ur ker toled amit elverilef meglehet tobbit bizd ra nem ker tobbet mint amit megtudsz tenni es meglátod a csodadat a tobbit Mennyegzon
Menj mosakodj meg a siloam tavaban …. Megtette es meggyogyult !
Elfogyott a boruk elfogyott az oromuk az Ur a vizet borra valtoztatja o bort ad neked Ő a sajat oromet adja megtolt teged az o örömevel a viz izu keseru regi regi életed az Ur teljesen uj edes elette valtoztatja a uj elezed van Krisztusban regiek elmultak ujja lett minden ….. akit az Ur megerint aki az Urral egyesul teljesen megváltozik az élete uj elete van!
Ezután útnak indította Mózes Izráelt a Vörös-tengertől, és Súr pusztája felé vonultak. Már három napja mentek a pusztában, és nem találtak vizet. Megérkeztek Márába, de a márái vizet nem tudták meginni, mert keserű volt. Ezért is nevezték el azt a helyet Márának. Ekkor zúgolódni kezdett a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Mit igyunk? Ő pedig az Úrhoz kiáltott segítségért, és az Úr mutatott neki egy fát. Azt beledobta a vízbe, és édessé vált a víz.
Ott adott az Úr rendelkezést és törvényt a népnek, és ott tette próbára őket. Ezt mondta: Ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak szavára, és azt teszed, amit ő helyesnek lát, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelkezését, akkor nem bocsátok rád egyet sem azok közül a bajok közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam. Mert én, az Úr vagyok a te gyógyítód. Azután elérkeztek Élimbe. Tizenkét forrás volt ott, és hetven pálmafa. Ott ütöttek tábort a víz mellett.” (2Móz 15.21-27)
Krisztus keresztáldozata altal te ajándékba kaptad az Ur oromet ajándékba kaptal egy uj eletet elj! Jol van hu szolgam a kevesen hu voltal sokra bizlak ezután menj be urad oromebe mate 25:23
Mert amint a vőlegény feleségül veszi a leányt, úgy fog frigyre lépni veled fölépítőd; és amint a vőlegény örül a menyasszonynak, úgy leli örömét benned Istened. Ő ugyanis ugy örül neked mint vőlegény a menyasszonyanak ! Ezsaias 62.5.
Masik fontos dolog hogy meritsunk ebbol a borbol a legjobb borbol az úr kifogyhatatlan oromebol es adjuk tovabb osszuk meg az Urat masokkal ne zarkozz el testvered elol hanem oszed meg kenyered az ehezovel mit jelent ?
Az Úr adakozó Isten meg akarja osztani magat a szeretet minden emberrel! Mint ur vacsora ezt jelzi egyek vagyok az Úrral es egyek egymassal es megosztom masokkal adok az Úrból oszd meg kenyered ki a kenyér?
Én vagyok az elet kenyere az o teste etel es vere ital kenyer es bor Az Ő eletet osszuk meg! Az Ő elete van bennunk o altala elunk akie a fiu aze az élet!
Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki az ő szabadításáért! Zsolt 42:6
Nagyobb örömöt adsz így szívembe azokénál, mint amikor sok a búzájuk és boruk.zsolt 4.8
Oruljetek ismet mindom öruljetek! Mindenkor oruljetek!
Az Ur orome az en erossegem ne bortol reszegedj meg hanem toltekezz be teljesedj be Szent Szellemmel!
Orvendezve fogtok vizet meríteni a szabadulás forrásából. Ezsaias 12.3
De számotokra, akik tisztelitek és félitek nevemet, az a nap olyan lesz, mint a hajnal. Felkel az Igazságosság Napja, és gyógyulást találtok szárnyai alatt. Akkor ugrándozva örvendeztek, mint a borjak, amikor kiengedik őket a karámból a legelőre. Malakias
Mt 25:21) Jól van, te hűséges, derék szolga! – mondta neki ura, mivel kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe.
(Jn 15:11) Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljes legye