Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Zsidok 4:12
„Ezek a teremtmények úgy ragyogtak, mint az izzó parázs. Négyük között, a középen mintha égő fáklyák lobogtak volna. Ezek ide-oda cikáztak a teremtmények között, ahol a tűz a legerősebben ragyogott, s ahonnan időnként villámok csaptak ki.”
Ezékiel próféta könyve 1:13 EFO
„Mindannyian együtt voltak akkor is, amikor elérkezett a Pünkösd ünnepe. Hirtelen zúgás hallatszott az égből, mint amikor erős szél fúj, és betöltötte az egész házat, ahol ültek. Azután lángnyelvek jelentek meg közöttük, és rászálltak mindenkire. Ekkor betöltötte őket a Szent Szellem. Mind más-más nyelveken kezdtek beszélni, ahogy a Szent Szellem adta kinek-kinek, hogy mit mondjon. Ekkor Péter a többi tizenegy apostollal együtt felállt, és hangosan így szólt az összegyűltekhez:
„Zsidó testvéreim, és ti mindnyájan, akik Jeruzsálemben laktok! Kérlek, figyeljetek rám, hadd mondjam el nektek, mit jelent ez! Nem részegek ezek, mint ahogy ti gondoljátok — hiszen még csak reggel kilenc óra van! —, hanem az történik most, amit Jóel próféta előre megmondott: »
Azt mondja Isten: az utolsó napokban majd kiárasztom Szellemem minden emberre, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, a fiatalok látomásokat látnak, az öregek pedig álmokat álmodnak. Azokban a napokban szolgáimra is kiárasztom Szellememet, férfiakra is, meg nőkre is, és ők is prófétálni fognak.”
Az apostolok cselekedetei 2:1-4, 14-18 EFO
„Tégy engem pecsétként a szívedre, hadd legyek pecsét a kezeden! Mert erős a szeretet, mint a halál, kérlelhetetlen a féltő szeretet, mint a Seol. Bizony, mint a tűz, olyan a szeretet, s lángjai az Örökkévaló lángjai! Áradó folyók sem olthatják el, tengernyi víz sem győzheti le. Kínálja bár valaki minden vagyonát a szeretetért cserébe, megvetéssel elfordulnának tőle.”
Énekek éneke 8:6-
Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz Roma 10:9
Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az udvességre Roma 10:10
s minden nyelv megvallja, hogy Jézus Krisztus az Úr, az Atya Isten dicsőségére! Pál levele a filippiekhez 2:11 EFO
Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban megmarad Isten, ő pedig Istenben; I Jan 4
Ha valaki istenfélőnek tartja magát, de nem fegyelmezi meg a nyelvét, akkor csak magát csapja be. Az ilyen vallásosság semmit sem ér! Ellenben az Atya-Isten azt tekinti igazán istenfélőnek, aki gondot visel az árvákról és özvegyekről, és tisztán tartja magát a világ gonosz befolyásától.”
Jakab levele 1:19-27 EFO
Ezeket az Örökkévaló gyűlöli, sőt, szívből utálja: a szemet, amelyből büszkeség sugárzik, a nyelvet, amely hazugságot mond, a kezet, amely ártatlan ember vérét ontja, a szívet, amely gonosz terveket sző, a lábat, amelyek siet gonoszt tenni, a hamis tanút, aki hazugságot beszél, és azt, aki viszályt szít a testvérek között.”példabeszédek könyve 6:16-19 EFO
„Ahogyan az Írás mondja: „Mindenki térdet hajt előttem, mindenki nyilvánosan elismeri, hogy én vagyok az Isten. Olyan biztos ez, mint ahogy élek, mondja az Örökkévaló.”
Pál levele a rómaiakhoz 14:11 EFO
Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán
„Aki meggondolatlanul fecseg, mintha tőrével döfködne, a bölcs beszéde pedig meggyógyít.”
A példabeszédek könyve 12:18 EFO
„Uram, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását! Ne engedd, hogy szívem rosszra hajoljon, hogy bűnös dolgot műveljek a gonosztevőkkel együtt; finom falatjaikból nem akarok enni.”
Zsoltárok 141:3-
Az igaz beszéd örökre megmarad, de a hazugság csak egy pillanatig áll meg.”
A példabeszédek könyve 12:19 EFO
„Mert a fülnek kell megvizsgálnia, amit hall, ahogy az ételt a nyelv ízleli.”
Jób könyve 34:3 EFO
„Beszéded gyümölcsével kell jóllaknod, és amit mondasz, annak következményét eszed, akár jó, akár rossz az.”
A példabeszédek könyve 18:20 EFO
Lépes méz a kedves beszéd: édes a léleknek és gyógyulás a testnek.
„A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.”
Lukács 6:45
Akik gonosz terveket szőnek, azoknak szívében hamisság lakik, akik pedig békességet hozó tanácsot adnak, azokéban öröm.”
A példabeszédek könyve 12:20 EFO
Akkor újra eszükbe jutott, hogy Isten a Kősziklájuk, a Felséges Isten a Megmentőjük. De csak szájukkal hízelegtek, és nyelvükkel hazudtak neki, szívük nem volt őszinte iránta, Szövetségéhez nem voltak hűségesek. Isten mégis könyörült rajtuk, megbocsátotta bűneiket, s népét nem pusztította el. Sokszor visszafogta haragját, és nem engedte fellángolni dühét.”
A zsoltárok könyve 78:35-38 EFO
„Azt mondja az Úr: „E nép szíve eltávolodott tőlem, csak a szájukkal tisztelnek, csak szavaikkal színlelik, hogy szeretnek. Még istentiszteletük is betanult emberi hagyományok szajkózása.”Ézsaiás próféta könyve 29:13 EFO
„Milyen képmutatók vagytok! Jól mondta rólatok Ézsaiás próféta: »Ez a nép csak a szájával tisztel engem, de szíve távol van tőlem. Látszólag tisztelnek ugyan engem, de nem ér az semmit, mert tanításaik csak emberi parancsok!«” Ekkor magához szólította az embereket, és ezt mondta nekik: „Figyeljetek rám, és értsétek meg: nem az teszi tisztátalanná az embert, ami a száján bemegy, hanem, ami a száján kijön.” Hiszen tudjátok, hogy az étel, amelyet megeszünk, a szájon át a gyomorba kerül, végül pedig kiürül onnan. Ami viszont a szádból kijön — vagyis, amit mondasz —, az a szívedből származik, és az tehet téged tisztátalanná!
Mert az ember szívéből származnak a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a szexuális bűnök, a lopás, a hazugság és a gyalázkodás. Ezek teszik tisztátalanná az embert, nem pedig az, ha nem végzi el a szertartásos kézmosást étkezés előtt.””
Máté evangéliuma 15:7-11, 17-20 EFO
„A Szörnyeteg dicsekedett, nagyokat mondott, és Istent gyalázta. Lehetőséget kapott, hogy 42 hónapon keresztül tetszése szerint gyakorolja a hatalmát. Isten ellen fordult, és ömlött szájából a káromkodás: gyalázta Istent és a nevét, Isten lakóhelyét és a Menny többi lakóját is.”
A jelenések könyve 13:5-6 EFO
Ki a hazug, hacsak az nem, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Az az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút. Aki tagadja a Fiút, annak az Atya sincs.
Mikor körülvettek a bajok és veszedelmek, az Örökkévalóhoz kiáltottam segítségért, és ő válaszolt nekem! Kérlek, Örökkévaló, mentsd meg lelkemet azoktól, akiknek szája hazugságot mond, és nyelve alatt hamisság lakik! Ti hazug nyelvűek! Mit fogtok elérni hamisságaitokkal? Mit kaptok ezért? A harcosok hegyes nyilait! Bizony, izzó parazsat kaptok büntetésül! Jaj, nekem, hogy közöttük kell élnem, mintha Mesekben laknék, vagy Kédár sátrai között! Milyen régóta élek azok között, akik gyűlölik a békességet! Én ugyan mindig a békességre törekszem, de ők folyton harcolni akarnak.”
A zsoltárok könyve 120:1-7 EFO
„A szelíd és kedves szó olyan, mint az élet fája, de a hamis beszéd összetöri az ember szellemét.”
A példabeszédek könyve 15:4 EFO
Jakab 5:12 RÚFHanem legyen az igenetek igen, és a nemetek nem, hogy ítélet alá ne essetek.
„Az északi szél esőt hoz. A másik háta mögötti vádaskodás pedig haragot támaszt.”
A példabeszédek könyve 25:EFO
Testvéreim, ne akarjatok sokan tanítók lenni, hiszen tudjátok, hogy bennünket, tanítókat szigorúbban fognak megítélni.
Mindannyian sokszor vétkezünk. Aki viszont a beszédében nem vétkezik, az már tökéletes! Hiszen, ha a beszédén tud uralkodni, akkor az egész lényét is uralma alatt tartja. A lovak szájába zablát teszünk, hogy engedelmeskedjenek akaratunknak, s így a ló egész testét irányítani tudjuk.
Vagy gondoljatok a hajókra! Lehetnek bármilyen nagyok, és bármilyen erős szelek hajtják is őket, az irányításukhoz elég egy kis kormány: arra fordulnak, amerre a kormányos akarja. Ugyanígy van a nyelv is: bár csak kis része a testnek, mégis azzal dicsekedhet, hogy igen nagy hatása van! Gondoljatok arra, milyen nagy erdőt tűzbe boríthat egyetlen lángnyelvecske! Bizony, a nyelv is veszélyes, mint a tűz! A gonoszság egész világa!
Testrészeink közül a nyelvünk az, amely az egész testünket meg tudja fertőzni. Olyan tüzet gyújthatunk vele, amely elpusztíthat bennünket. Miért? Mert a nyelv tüzét a pokol lángjai gyújtják meg. Mindenféle vadállatot meg lehet szelídíteni, a madarakat, szárazföldi és tengeri állatokat is. Sőt, az emberek meg is szelídítették ezeket.
Nyelvünkkel áldjuk és dicsérjük Urunkat és Atyánkat. De ugyanazzal a nyelvvel átkozzuk az embereket, akiket Isten a saját képére teremtett! Ugyanabból a szájból származik áldás és átok! Testvéreim, nem kellene ennek így lennie!
Láttatok már olyan forrást, amelyből hol jóízű, hol meg keserű víz folyik? Vagy gondoljátok meg, testvéreim, teremhet-e a fügefa olajbogyót, vagy a szőlő fügét? Ugyanígy, édes víz sem eredhet sós forrásból. Ha valaki közöttetek bölcs és értelmes, ezt mutassa meg az egész életével és olyan jótettekkel, amelyeket szelíd bölcsességgel vitt végbe!
Ha ellenben keserű irigység és önzés van a szívetekben, ne dicsekedjetek a „bölcsességetekkel”! Az ilyen dicsekvés hazugság lenne, amely eltakarja az igazságot. Az ilyen „bölcsesség” nem Istentől származik, hanem a földről, az emberi romlottságból, sőt a gonosz szellemektől! Mert ahol irigység, féltékenység és önző törekvések uralkodnak, ott zűrzavar és mindenféle gonosz dolog is megtalálható.
A Mennyből, vagyis az Istentől származó bölcsesség elsősorban tiszta, azután békeszerető, figyelmes, kíméletes, megértő, és könyörületes. Az ilyen bölcsesség sok jó „gyümölcsöt” terem, azonkívül igazságos, őszinte, és nem részrehajló. Akik békességet teremtenek, békességben vetnek el olyan magokat, amelyekből idővel az igazságosság „gyümölcse” terem — azaz olyan dolgok, amelyek Isten számára kedvesek.”
Jakab levele 3:1-7,
Ne részegedjetek meg bortól, amelyben pusztulás van, hanem teljetek meg Lélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében. Ef 5:18
„Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól.” Álmélkodtak mindnyájan, és nagy zavarban kérdezgették egymástól: „Mi akar ez lenni?” Mások azonban gúnyolódva mondták: „Édes bortól részegedtek meg.””
Cselekedetek 2:1-7, 9-13 HUNB
Bejöttem kertembe, húgom, menyasszonyom! Szedem mirhámat és balzsamomat, eszem lépes mézemet, színmézemet, iszom boromat és tejemet.
Egyetek, igyatok, barátaim, részegedjetek meg a szerelemtől! Enekek E 5
„Aki a nyelveken szólás ajándékát használja, szellemileg erősíti és építi saját magát.
Aki azonban a prófétálás ajándékával szolgál, az a gyülekezetet építi. Ezért a nyelveken szólás ajándéka jel a hitetlenek számára, nem pedig a hívők számára. A prófétálás ajándéka azonban nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek szóló jel. Gondoljátok csak meg: az egész helyi gyülekezet összejön, és ti mind egyszerre beszéltek a nyelveken szólás ajándékát használva. Ha ekkor valaki bejön közétek, aki nem tartozik hozzátok, vagy hitetlen, biztosan azt fogja hinni, hogy mind őrültek vagytok. Viszont, ha a gyülekezetben mind prófétáltok, és akkor jön be közétek egy idegen vagy hitetlen, akkor az ott elhangzó próféciák megmutatják a bűneit, és meggyőzik őt, hogy bűnös. Így azután, mivel a szíve titkai kiderülnek, az idegen a földre borulva imádja majd Istent, és azt fogja mondani: „Bizony, Isten itt van közöttetek!” Ha nincs senki, aki meg tudná magyarázni, akkor a nyelveken szóló ne beszéljen a helyi gyülekezet előtt, hanem hallgasson: csak magában és Istennek mondja el! Lehet, hogy miközben az egyikük beszél, valaki más is kap üzenetet Istentől. Ekkor az elsőször szóló hallgasson el, és engedje szólni a következőt! Mert valamennyien prófétálhattok, de csak egyik a másik után. Így mindenki tanulhat és bátorítást kaphat belőle. Tehát, testvéreim, teljes szívvel kívánjátok a prófétálás ajándékát, de ne tiltsátok vagy akadályozzátok a nyelveken szólás ajándékát se! Azonban minden szép rendben történjen közöttetek!”
Pál első levele a korinthusiakhoz 14:4, 22-25, 28, 30-31, 39-