„Elvégeztetett!" János 19:30
„Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa" (Rómabeliekhez 5:9).
Ő „olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket", mint „a milyen távol van a napkelet a napnyugattól" (Zsoltárok 103:12), bűneikről es alnoksagaikról többé meg nem emlékezem (Zsidókhoz 8:12; 10:17
Mert Isten nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által I Thessz 5:9
Eredményes lesz szolgám munkája, magasra emelkedik, igen hatalmas lesz. Sokan csak iszonyodtak tőle, annyira torz, nem emberi volt külseje, emberhez nem méltó volt alakja. De bámulatba ejt majd sok népet, királyok is befogják előtte szájukat, mert olyan dolgot látnak, amiről senki sem beszélt nekik, olyan dolgot tudnak meg, amiről addig nem hallottak.”
Ézsaiás 52:13-15 HUNB
Legyen nektek ez a nap engesztelés napjául…” (3Móz 23,27).
„Ezt mondta Áronnak: Végy egy borjút a vétekáldozathoz, egy kost pedig az égőáldozathoz; hibátlanok legyenek. Azután áldozd fel őket az Úr előtt.
Akkor fölemelte kezét Áron a nép felé, és megáldotta őket, majd lejött, miután elkészítette a vétekáldozatot, az égőáldozatot és a békeáldozatot. Mózes és Áron bement a kijelentés sátrába, azután kijöttek, és megáldották a népet. Ekkor megjelent az Úr dicsősége az egész nép előtt. Tűz jött ki az Úr színe elől, és megemésztette az oltáron levő égőáldozatot és kövér részeket. Amikor látta ezt az egész nép, felujjongott, és arcra borult.”
3Mózes 9:2, 22-24 HUNB
„Beszélt az Úr Mózeshez Áron két fiának a halála után, akik meghaltak, mert az Úr elé mertek lépni. Ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd meg a testvérednek, Áronnak, hogy ne menjen be akármikor a szentélybe a kárpiton belül, a ládán levő födél elé, hogy meg ne haljon, mert a födél fölött jelenek meg felhőben. Úgy menjen be Áron a szentélybe, hogy vigyen egy bikát vétekáldozatul és egy kost égőáldozatul. Mutassa be Áron a bikát mint a maga vétekáldozatát, és szerezzen engesztelést magáért és háza népéért. Azután fogja a két kecskebakot, állítsa azokat az Úr elé a kijelentés sátrának a bejáratánál, és vessen sorsot Áron a két bakra, az egyiket sorsolja ki az Úrnak, a másikat Azázélnak. Vezesse oda Áron azt a bakot, amely a sorsvetésben az Úrnak jutott, és készítse azt el vétekáldozatul. Azt a bakot pedig, amely a sorsvetésben Azázélnak jutott, állítsák élve az Úr elé, hogy engesztelést végezzen vele, és elküldje Azázélnak a pusztába.”
3Mózes 16:1-3, 6-10 HUNB
„Ha elvégezte az engesztelést a szentélyért, a kijelentés sátráért és az oltárért, vezesse oda az élő bakot. Tegye rá Áron mindkét kezét az élő bak fejére, és vallja meg fölötte Izráel fiainak minden bűnét és minden vétkes hitszegését. Helyezze azokat a bak fejére, azután küldje el egy odarendelt emberrel a pusztába, hadd vigye magával a bak minden bűnüket egy távol eső földre. Így küldje el a bakot a pusztába. Mert ezen a napon végeznek engesztelést értetek, hogy megtisztítsanak benneteket, és megtisztultok minden vétketektől az Úr színe előtt. A teljes nyugalom napja legyen ez nálatok, tartóztassátok meg azért magatokat. Örök rendelkezés ez.”
3Mózes 16:20-22, 30-31 HUNB
HUNB
„Ezután bevitték az Isten ládáját, és elhelyezték annak a sátornak a közepén, amelyet Dávid vont föl. Majd égőáldozatokat és békeáldozatokat mutattak be az Isten színe előtt. Miután Dávid befejezte az égőáldozat és békeáldozat bemutatását, megáldotta a népet az Úr nevében. És kiosztott minden izráeli férfinak és nőnek fejenként egy darab kenyeret, préselt datolyát meg aszú szőlőt.
„És megnyílt az Isten temploma a mennyben, és megjelent templomában az ő szövetségének ládája, és villámlás, zúgás és mennydörgés, földrengés és nagy jégeső támadt.”
Jelenések 11:19 RÚF
https://bible.com/bible/920/rev.11.19.RÚF
Rendelt az Úr ládájához szolgálattevő lévitákat, hogy hirdessék, magasztalják és dicsérjék Izráel Istenét, az Urat. Azon a napon bízta meg először Dávid Ászáfot és atyjafiait, hogy magasztalják az Urat. Énekelj az Úrnak, te egész föld! Hirdessétek szabadítását nap mint nap! Beszéljétek el dicsőségét a nemzeteknek, csodatetteit minden népnek! Mert nagy az Úr, méltó, hogy dicsérjék, félelmesebb minden istennél.
Hiszen a népek istenei csak bálványok, az Úr pedig az ég alkotója. Fenség és méltóság jár előtte, erő és öröm van lakóhelyén.
Népek törzsei! Magasztaljátok az Urat! Magasztaljátok az Úr dicsőségét és hatalmát! Magasztaljátok az Úr dicső nevét, ajándékot hozva jöjjetek színe elé! Boruljatok le az Úr előtt szent öltözetben! Reszkess tőle, te egész föld! Szilárdan áll a világ, nem inog. Örüljön az ég, örvendjen a föld, és mondják el a népeknek, hogy uralkodik az Úr! Zúgjon a tenger a benne levőkkel, vigadjon a mező és minden, ami rajta van. Ujjongnak majd az erdő fái az Úr előtt, amikor eljön, hogy ítélkezzék a földön.
Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!”1Krónikák 16:1-4, 7, 23-34 HUNB
„A Régi Szövetség is rendelkezett Isten tiszteletének módjáról és annak földi szent helyéről, a Szent Sátorról. Ennek első részében volt a hétágú mécses-tartó, és az Istennek felajánlott szent kenyerek asztala. Ezt a helyet Szentélynek nevezték. A második függöny mögött volt a Szentek Szentje. Ebben volt az arany illatáldozati oltár és a Szövetségláda, amelyet kívül-belül arany borított. A ládában volt egy mannával teli aranykorsó, azután Áron botja, amely egyszer kivirágzott, és itt voltak a Szövetség kőtáblái. A láda fölött pedig ott voltak a dicsőséges kérubok, akik beárnyékolták a kegyelem helyét. Ezeket azonban most nem részletezzük. A Szent Sátor tehát így volt elrendezve. A papok naponta bementek az első sátorba, hogy ott imádják Istent, és hogy a papi szolgálatukat végezzék.
A második sátorba azonban egyedül a főpap mehetett be, ő is csak évente egyszer. Akkor is csak úgy, ha magával vitte az áldozat vérét, amelyet a saját bűneiért és a nép bűneiért kellett felajánlania Istennek — azokért a bűnökért, amelyek észrevétlenek maradtak. Ezzel pedig azt mutatja meg a Szent Szellem, hogy amíg ez a Szent Sátor áll, addig nem nyílik meg az út a Szentek Szentjébe. Isten tiszteletének ez a rendje egyúttal példázat is, amely a mostani időre is vonatkozik. Azt jelenti, hogy a Szent Sátor rendje szerinti ajándékok és áldozatok nem képesek megtisztítani a résztvevők lelkiismeretét. Ezekben a szertartásokban ugyanis csak ételek, italok, különböző mosakodások, meg egyéb külsőséges dolgok szerepeltek.
Ezek csak kívülről érintik az ember testét, de a belsejét nem tisztítják meg. A szertartásokat Isten csak arra az időre adta, amíg el nem jött a teljes megújítás ideje és az új rend. Ez az idő pedig most van, hiszen már Krisztus lett a Főpapunk! Ő azoknak az új áldásoknak a Főpapja, amelyek már elérkeztek hozzánk. De nem a földi sátorba ment be, hanem nagyobb és tökéletesebb sátorba, amelyet nem emberek építettek, és nem ebből a földi világból való. Nem is a bakok vagy bikák vérét vitte be, hanem a saját vérét, amikor a Mennyben bement a Szentek Szentjébe. Csak egyszer ment be, de örökre ott is marad — s ezzel örökké tartó megváltást szerzett nekünk. A régi rend szerint a bakok és bikák vérével és a vörös tehén hamujából készült tisztító vízzel szellemileg meg tudták tisztítani az embereket. Akkor viszont Krisztus vére mennyivel inkább meg tudja tisztítani a lelkiismeretünket a halott tettektől — hogy azután az élő Istent szolgáljuk! Hiszen Jézus Krisztus tökéletes áldozatként ajánlotta fel magát Istennek az örökkévaló Szent Szellem által. Krisztus Új Szövetséget kötött velünk. Azért halt meg, hogy az embereket megszabadítsa a bűnöktől, amelyeket a Régi Szövetség idején követtek el, de azért is, hogy azok, akiket Isten elhívott, megkapják örökkévaló örökségüket, amelyet Isten ígért nekik. Egy végrendelet esetén először meg kell bizonyosodni arról, hogy a rendelkező meghalt. A végrendelet ugyanis csak ekkor lép életbe. Ameddig a végrendelkező él, addig a végrendelet nem érvényes.
Hasonló a helyzet itt is. Ezért nem lépett életbe a Régi Szövetség sem a vér, vagyis az áldozat halála nélkül. Mózes előbb az egész népnek elmondta a Törvény minden rendelkezését. Azután vette a bikák és bakok vérét, meg vizet, vörös gyapjút és izsópot, és ráhintette a vért a Törvény könyvére és az egész népre. Azt mondta: „Ez a vér teszi érvényessé a Szövetséget, amelyet Isten parancsolt nektek.” Ugyanígy vérrel hintette be a Szent Sátrat, és azokat a dolgokat, amelyeket a papok használtak. A Törvény parancsai szerint szinte mindent vérrel kell „megtisztítani”, és a vér kiontása nélkül nincs lehetőség a bűnök megbocsátására. Krisztus nem azért ment be oda, hogy újra meg újra feláldozza magát.
A földi főpapnak valóban minden évben újra be kellett vinnie a vért a Szentek Szentjébe. Nem a saját vérét vitte, hanem az áldozati állatokét. Ha Krisztus is földi főpap lenne, neki is már sokszor fel kellett volna áldoznia magát a világ teremtése óta. Ő azonban csak egyetlen egyszer jelent meg — amikor az elrendelt idő elérkezett —, hogy önmagát feláldozza. Ez az egyetlen áldozat viszont egyszer s mindenkorra elegendő, mert amikor Jézus Krisztus saját magát feláldozta, akkor véglegesen leszámolt a bűnnel. Ahogyan el van rendelve, hogy egyszer minden embernek meg kell halnia, azután pedig mindenki ítéletre kerül, ugyanígy Krisztus is egyszer áldozta fel magát, hogy sokak bűnét magára vállalja. Amikor pedig majd másodszor is megjelenik, akkor már nem a bűnök terhét hordozza, hanem azért jön, hogy az üdvösség teljességét hozza azoknak, akik őt várva-várják.”
A zsidókhoz írt levél 9:1-22, 25-28 EFO
„Hiszen, ha a Törvény tökéletessé tette volna őket, már régen abbahagyták volna az áldozatokat! Akkor ugyanis azok, akik az áldozatokat bemutatták, egyszer s mindenkorra megtisztultak volna, és nem lenne többé bűntudatuk. De nem ez a helyzet! mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje az emberek bűneit! Ezért mondta Krisztus, amikor bejött a világba: „Istenem, nem kívántad a bűnért való áldozatokat, sem a hálaáldozatokat, hanem testet alkottál nekem. Nem lelted örömödet az égőáldozatokban, sem a vétekért való áldozatokban. Ezért azt mondtam: Itt vagyok én, Istenem! Azért jöttem, hogy véghezvigyem akaratodat, úgy, ahogy a könyvtekercsben meg van írva rólam.” Jézus Krisztus valóban véghezvitte mindazt, amit Isten akart. Bennünket pedig Istennek ez az akarata tett az ő számára különválasztott, szent néppé. Ez Jézus testének egyszeri feláldozása által történt meg, amely mindörökké érvényes. Izráelben a papok minden nap szolgálatban álltak, és elvégezték a Törvény által előírt kötelességüket. Újra és újra bemutatták ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem tudták eltörölni a bűnöket. Ezzel ellentétben Krisztus csak egyetlenegy — örökre érvényes — áldozatot mutatott be a bűnökért, majd leült Isten jobbján, és már csak arra vár, hogy ellenségeit az Atya-Isten legyőzze és Krisztus hatalma alá kényszerítse. Mert Krisztus ezzel az egyetlenegy áldozatával örökre tökéletessé tette azokat, akiket Isten számára különválasztott. Ugyanezt mondja nekünk a Szent Szellem is: „Ilyen Szövetséget fogok kötni velük azok után a napok után, — mondja az Örökkévaló —: törvényeimet a szívükbe vésem, és beírom az értelmükbe.”
Azután pedig ezt mondja: „Többé nem fogok visszaemlékezni bűneikre és gonoszságaikra.” Ha pedig Isten végérvényesen megbocsátotta a bűnöket, akkor többé nincs szükség újabb bűnért való áldozatra! Ezért, testvéreim, félelem nélkül, teljes bizalommal és szabadon bemehetünk a mennyei Szentek Szentjébe Jézus vére, vagyis halála által, mivel Jézus megnyitotta számunkra az odavezető utat. Ez az út új és élő, amely bevezet a széthasadt függönyön keresztül a Szentek Szentjébe. A függöny pedig Jézus testét jelképezi. Hatalmas Főpapunk van, aki Isten családját kormányozza! Ezért őszinte szívvel és a hit bizonyosságával közeledjünk Istenhez! Hiszen a szívünket Jézus vére megtisztította a rossz lelkiismerettől, ahhoz hasonlóan, ahogy a tiszta víz lemossa testünkről a piszkot. Kapaszkodjunk bele erősen ebbe a reménységbe, ne engedjük ki a kezünkből, és bátran valljuk is meg! Hiszen Isten, akitől az ígéreteket kaptuk, teljesen megbízható, és meg is fogja adni, amit ígért. Figyeljünk oda egymásra is! Biztassuk egymást az isteni szeretetre és a helyes tettekre!
Ne hanyagoljuk el a közösség összegyülekezéseit — mint egyesek teszik —, hanem bátorítsuk egymást! Annál is inkább, mivel látjuk, hogy közeledik az a bizonyos Nap! Azonban, ha szándékosan továbbra is vétkezünk, miután megismertük az igazságot, akkor nincs többé bűnért való áldozat, amely eltörölhetné a bűneinket. Nem marad más hátra, mint rettegve várni Isten ítéletére és haragjának pusztító tüzére, amely mindenkit megemészt, aki ellenkezik vele. Ha valaki Mózes Törvényének nem engedelmeskedett — és ezt két vagy három tanú bizonyította —, akkor a bűnöst meg kellett ölni, s nem volt szabad megkönyörülni rajta. Akkor vajon mit érdemel az, aki Isten Fiát „megtapossa”? Bizony, az ilyen még sokkal súlyosabb büntetést kap, mivel nem tisztelte Jézus vérét, amellyel ő az Új Szövetséget megkötötte, s amellyel az illetőt egyszer már megtisztította! Ezzel az ilyen ember a Szent Szellemet is bántalmazta, aki Isten kegyelmét közvetíti! Mert ismerjük azt, aki ezt mondta:
„Enyém a bosszúállás, én megfizetek!” És ezt is mondta: „Az Örökkévaló meg fogja ítélni népét.” Bizony, rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni! Emlékezzetek azokra az időkre, amikor először megismertétek az igazságot! Milyen sok szenvedést kellett elviselnetek, mégis kitartottatok. Volt, hogy sokak előtt megszégyenítettek titeket, és gonoszul bántak veletek. Ti pedig segítettétek azokat, akik hasonlóan szenvedtek, vagy, akiket börtönbe zártak, és együtt szenvedtetek velük. Még azt is jókedvvel viseltétek, amikor a vagyonotokat erőszakkal elvették tőletek, hiszen tudtátok, hogy sokkal értékesebb és örökkévaló kincsetek van. Ezért hát őrizzétek meg ezt a bátorságot és hitet, mert nagy jutalom vár rátok! Legyetek türelmesek és kitartók, mert miután mindent véghezvittetek, amit Isten akar, megkapjátok tőle, amit megígért! Hiszen ő mondta: „Hamarosan megérkezik, akit várunk, nem fog elkésni. Szolgám, akit elfogadtam, aki bízik és hisz bennem, örökké élni fog, de ha meghátrál vagy visszafordul, akkor nincs a kedvemre.” Mi azonban nem azok közé tartozunk, akik visszafordulnak és elvesznek, hanem azokhoz, akik hisznek és üdvösséget nyernek.”
A zsidókhoz írt levél 10:2, 4-7, 10
