Újjászületés víz által: Bemerítkezés : Jézus eljött Galileából a Jordán folyóhoz, hogy János őt is merítse be. János azonban megpróbálta lebeszélni: „Inkább nekem lenne szükségem arra, hogy bemeríts, mégis te jössz hozzám?” Jézus így válaszolt: „Engedd meg, hogy ez most így történjen! Meg kell tennünk mindazt, amit Isten kíván. Hitünk nyilvános kifejezése a bemerítkezés! Ekkor János engedett neki.Miután Jézus bemerítkezett, azonnal feljött a vízből. Ekkor hirtelen megnyílt a Menny, és János látta, amint Isten Szelleme galamb formájában leereszkedik, és Jézusra száll. A Mennyből pedig hang hallatszott: „Ő a Fiam, akit nagyon szeretek, s akiben gyönyörködöm!”
Krisztusba merítkezés: ApCsel. 8, 35-39; Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust.Amint tovább haladtak az úton, valami vízhez értek, és így szólt az udvari főember: „Íme, itt a víz! Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem? (Ezt mondta neki Fülöp: „Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet.” Ő pedig így válaszolt: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. Megparancsolta, hogy álljon meg a hintó, és leszálltak a vízbe mind a ketten, Fülöp és az udvari főember, és megkeresztelte őt. Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és nem látta őt többé az udvari főember, de örvendezve haladt tovább az útján. Krisztus Szellembe merít be! A Szent Szellem bizonyságot tesz a szellemeddel együtt, hogy Isten gyermeke vagy, betölti a szíved kimondhatatlan örömmel és teljes békességgel extázis.
Isteni természet részese lettél Krisztusban Új ember vagy !
Akik régi emberi természetük szerint élnek, azok egyre csak arra törekednek, amit ez a régi természet kíván. Akik azonban a Szent Szellem szerint élnek, azok arra törekednek, és azzal foglalkoznak, amit a Szent Szellem kíván. Régi emberi természetünk igyekezete végül is a halálhoz vezet. A Szent Szellem azonban mindig az életre és a békességre törekszik. Régi emberi természetünk törekvése tehát ellentétes Isten törekvésével, mivel nem akar, de nem is tud engedelmeskedni Isten törvényének. Ezért, akik a régi emberi természetük uralma alatt élnek, azok nem tetszenek Istennek. Ti azonban már nem a régi emberi természet irányítása alatt éltek, hanem a Szent Szellem uralma alatt. De csak akkor, ha valóban bennetek él Isten Szelleme, mert ha nem, akkor nem is tartoztok Krisztushoz.” Pál levele a rómaiakhoz 8:5-9 EFO
Ha viszont Krisztus valóban bennetek él, akkor a Szent Szellem életet ad nektek, mert Krisztus elfogadhatóvá tett benneteket Isten számára. Testetek ellenben mindig halott marad a bűn miatt. A Szent Szellem, aki feltámasztotta Jézust a halálból, bennetek lakik. Ezért az, aki Krisztust feltámasztotta a halálból, a ti halandó testeteket is meg fogja eleveníteni, a bennetek lakó Szent Szellem által.
Így tehát, testvéreim, nem vagyunk a régi emberi természetünk uralma alatt. Nem kell, hogy annak a kívánságai szerint éljünk. Ha ugyanis a régi emberi természet szerint éltek, meg fogtok halni. ( Nem vagy a test rabszolgája szabad vagy, Halott életet élsz halott cselekedetek) Ha viszont a Szent Szellem segítségével abbahagyjátok a rossz dolgokat, akkor fogtok igazán élni. ( Előre elkészített jó cselekedetekben járás, Gyümölcstermő élet )
Hiszen a Szent Szellem, akit befogadtatok, nem tesz újra rabszolgává, hogy féljetek. Ellenkezőleg! A Szent Szellem Isten fiaivá tesz bennünket, és az ő segítségével így kiálthatunk Istenhez: „Abba!” Maga a Szent Szellem a mi szellemünkkel együtt megerősíti, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha viszont gyermekek, akkor örökösök is. Valóban, mi Krisztussal együtt kapunk örökséget Istentől! De csak akkor, ha együtt is szenvedünk Krisztussal. Akkor pedig vele együtt veszünk részt a dicsőségben is.” Pál levele a rómaiakhoz 8:10-13, 15-17 EFO
Veletek azonban, testvéreim, eddig nem beszélhettem úgy, mint szellemi emberekkel, hanem csak úgy, mint akik a Krisztus követésében még kisgyermekek: nem szellemi, hanem testi természetűek. Úgy tanítottalak benneteket, ahogy az anya tejjel itatja gyermekét. Igen, tejjel és nem felnőtteknek való étellel, hiszen azt még nem tudtátok volna megenni. Sőt, még most sem tudnátok, hiszen még mindig a régi emberi természet uralkodik rajtatok! A köztetek lévő féltékenység és veszekedések ezt bizonyítják. Úgy viselkedtek, mint a hitetlenek. Hiszen, amikor egyikőtök azt mondja: „Pált követem”, a másik meg így szól: „Én Apollós embere vagyok”, vajon nem úgy beszéltek-e, ahogy a hitetlenek szoktak?!” Pál első levele a korinthusiakhoz 3:1-4 EFO
Akik pedig hallgattak a szavára, bemerítkeztek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk” (Apostolok cselekedetei 2:41). Péter Kornéliusz házában Idővel később Isten Kornéliusz nevű római kapitányához küldte Pétert, hogy elmondja neki, rokonai és barátai számára Jézus Krisztus jó híreit. Ahogy Péter beszélt velük, ők is hittek Jézus Krisztusban, és megkapták a Szent Szellemet. Péter azonnal válaszolt és így szólt: „Vajon megtagadhatja-e valaki a vizet ezektől, hogy bemerítkezenek, akik hozzánk hasonlóan vették a Szent Szellemet? És megparancsolta, hogy merítkezenek be Jézus Krisztus nevében” (Apostolok cselekedetei 10:47-48)
Amikor Pál útján Damaszkuszba tartott, hogy üldözze a keresztényeket, az Úr Jézus nagy, ragyogó fényben jelent meg neki. Vak lett, és Damaszkuszba lett vezetve, ahol három napig böjtölt és imádkozott ( Apostolok cselekedetei 9:3-18; 22:5-13). Aztán az Úr küldött neki egy istenfélő embert, Anániásnak hívták, hogy tegye rá a kezét, hogy megint lásson. Alig nyerte vissza a látását, azt mondta neki Anániás: „Most azért mit késlekedsz? Kelj fel, merítkezzél be, és az Úr nevét segítségül hívva mosd le bűneidet.” (Apostolok cselekedetei 22:16).
Az Atya Kiragadott minket a sötétségből és átvitt az Ő szerelmes Fiának országába a világosságba. Aki hisz és bemerítkezik az megmenekül/ üdvözül Pál I.korinthusiakhoz 12.13. „Mert hiszen egy Szellem által mi mindnyájan egy testté merítkeztünk be, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok vagyunk, és mindnyájan egy Szellemel itattattunk meg.Mt. 3, 11 Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam: arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket. ApCsel. 2, 38;
Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.