a kemény buszke szív ugyanis nem képes befogadni Őt, ezt azert teszi, hogy helyreallitson, felemelhessen bekotozhessen, szarnyakat adjon, hogy repulhess vele, benne, hogy meggyógyíthasson, szeretetevel elarasszon beborítson, hogy szabadon szarnyalhas felemekedhess vele, ne félj ebben az időszakban egy idore a vilag fele bezarulnak az ajtók, hogy vele legyel kettesben, hogy megnyíthassa a szemeid egy új ajtó, kinyilik egy új vilag felé, amit eddig meg nem ismertel, lefogsz esni a buszkeseg lováról sötet időszak veszi kezdetet úgy érzed mindennek vége mindent elvesztettél, porba hullik a büszkeséged, osszefogsz töretni fajdalmas lesz, de Isten veled lesz nem hagy magadra megnyilnak szemeid egy eddig meg nem latott nem ismert uj vilagra egy uj élet veszi kezdetet az Úr Vilagossagot gyújt a szivedben, es az Ur dicsosege fog ragyogtatni teged, mert minden dicsoseg az öve, mindez Isten kegyelme szeretete feléd a te megmenekulesedre a te javadra, hogy az legyel aki vagy akinek alkotott hogy betoltsd a celod Isten akaratát! Meghalsz önmagadnak es Élsz az Úrnak! Tobbe mar nem en elek hanem el bennem a Krisztus!
A büszkeség balvanyimadas önmagam felemelese imadata Isten helyett magamat tartom kulonbnek masoknal az elert jó cselkedeteimre nezek abban bízom,nem az Úrra tekintek nem neki adom a dicsőséget! Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4:7)
Nabukodonozor büszkesege porba hull! A látomás, amelyet fekvőhelyemen láttam, ez volt: Láttam egy fát a föld közepén, amely igen magas volt. A fa nőtt és erősödött, olyan magas lett, hogy az égig ért, és még a föld széléről is látható volt. Szép lombja volt és sok gyümölcse, táplálékot nyújtott mindenkinek. Alatta mezei vadak tanyáztak, ágain égi madarak fészkeltek, róla táplálkozott minden élőlény. Majd láttam fekvőhelyemen látomásban egy szent angyalt leszállni a mennyből. Hangos szóval így kiáltott: Vágjátok ki ezt a fát, és vagdaljátok le ágait, tépjétek le leveleit, és szórjátok szét gyümölcseit! Meneküljenek alóla a vadak, és ágairól a madarak! De a tövét gyökerestül hagyjátok a földben, vas- és rézbilincsben a mező füve között! Hadd áztassa az ég harmatja, és egye a föld füvét, mint az állatok! Boruljon el emberi elméje, állati értelem maradjon csak benne, hét időszak teljék el így fölötte! Az angyalok határozata ez a rendelet, a szentek parancsa ez a végzés.
Hadd tudják meg az élők, hogy a Felséges uralkodik az emberek királysága fölött: annak adja, akinek akarja, és a legalacsonyabb sorsú embert is trónra emelheti.
Az a fa, amelyet láttál, és amely olyan nagyra és hatalmasra nőtt, hogy az égig ért, és látható volt az egész földön, szép lombja és sok gyümölcse volt, táplálékot nyújtott mindenkinek, alatta tanyáztak a mezei vadak, ágain fészkeltek az égi madarak, az te magad vagy, ó, király! Te lettél naggyá és hatalmassá; hatalmad megnőtt, felér az égig, és uralmad elér a föld széléig. Annak pedig, hogy a király egy szent angyalt látott leszállni a mennyből, aki ezt mondta: Vágjátok ki ezt a fát és pusztítsátok el, de a tövét gyökerestül hagyjátok a földben, vas- és rézbilincsben a mező füve között, hadd áztassa az ég harmatja, és azt egye, amit a mezei vadak, míg csak hét időszak el nem telik fölötte! – annak ez a magyarázata, ó, király: A Felségesnek az ítélete ér utol téged, uram, király! Száműznek téged az emberek közül, a mezei vadak közt tanyázol, füvet eszel, mint az ökrök, és az ég harmatja áztat. Hét időszak telik így el fölötted, amíg el nem ismered, hogy a Felséges uralkodik az emberek királysága fölött, és annak adja azt, akinek akarja. Azért mondták, hogy a fa tövét gyökerestül hagyják meg, mert királyságod megmarad, mihelyt elismered, hogy a menny uralkodik. Azért, ó, király, fogadd meg tanácsomat: Hagyj fel vétkeiddel, légy igazságos, és gonoszság helyett bánj irgalmasan a szegényekkel! Így boldogan élhetsz sokáig.”
Dániel 4:7-14, 17-24