Az Egyház születése
Krisztus és az Egyház Születése
Isten képmása az Ember a Férfi és Nő Egy Test
Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.
Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, 2ő volt kezdetben Istennél. 3Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. 4Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. 5A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. 6Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. 7Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. 8Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. 9(Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. 10A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. 11A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. 12Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, 13akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. 14S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. 15János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: „Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.” 16Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. 17Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. 18Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van. János 1.1.
Az Úr útjának kezdetén alkotott engem, művei előtt réges-régen. Az ősidőkben formált engem, kezdetben, a föld keletkezése előtt. Mikor még nem voltak mélységek, megszülettem, mikor még nem voltak tele a források vízzel. Mielőtt a hegyek helyükre kerültek, a halmok létrejötte előtt megszülettem; amikor még nem alkotta meg a földet, a rónákat, még a világ legelső porszemét sem. Ott voltam, amikor megszilárdította az eget, amikor kimérte a látóhatárt a mélység fölött. Amikor megerősítette odafönt a fellegeket, amikor felbuzogtak a mélység forrásai, amikor határt szabott a tengernek, hogy a víz át ne léphesse partját, amikor kimérte a föld alapjait, én már mellette voltam, mint kedvence, és gyönyörűsége voltam minden nap, színe előtt játszadozva mindenkor. Játszadoztam földje kerekségén, és gyönyörködtem az emberekben. Ezért, fiaim, hallgassatok rám, mert boldogok, akik megőrzik útjaimat! Hallgassatok az intésre, hogy bölcsek legyetek, és ne hanyagoljátok el azt! Boldog ember az, aki hallgat rám, ajtóm előtt vigyázva minden nap, ajtófélfáimat őrizve. Mert aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól. De aki vétkezik ellenem, magának árt, gyűlölőim mind a halált szeretik.” Példabeszédek 8:22-36 HUNB
„Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik. Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.” 1Mózes 1:26-27
„Így adott az ember nevet minden állatnak, az égi madaraknak és minden mezei élőlénynek, de az emberhez illő segítőtársat nem talált. Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az Úristen, és odavitte az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.” 1Mózes 2:20-24
Egyház a Menyasszony megszületese
Újjászuletes Krisztusban
Jezus : Ime az ember! Krisztus Isten tökéletes képmása Ő volt az Utolso Adam, akiben benne volt utolsó Eva! Testet alkottal nekem, hogy cselekedjem a te akaratod ! Elküldte a bűn miatt saját Fiát a bűn testéhez hasonló testben, és kárhoztató ítéletet hozott a bűn ellen a testben, Roma 8.3 Jézus így válaszolt: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt újra felépítem!” Erre a zsidók így válaszoltak: „Negyvenhat évig tartott, amíg ezt a Templomot felépítették! Hogy tudnád három nap alatt újraépíteni?!” De nem értették meg, hogy Jézus nem a Templom kőépületeiről, hanem a saját testéről ( Egyház Menyasszony Krisztus Teste) beszélt.” János evangéliuma 2:19-21 EFO
„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Galata 2:20 Régiek elmúltak íme újjá lett minden!
Keresztség által Krisztust öltöttétek magatokra! Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben. Amikor pedig Krisztus, a ti életetek, megjelenik, akkor majd ti is megjelentek vele együtt a dicsőségben. kolosse 3.3.
De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által, 6akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, 7hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek.
Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el, hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki.” János 19:33-34 HUNB
Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött víz és vér által: nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által; a Lélek pedig bizonyságot tesz róla, mert a Lélek az Igazság. 7Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek: 8a Lélek, a víz, a vér, és ez a három egy IIjanos 5.6
Szent Szellem bizonyságot tesz a mi Szellemünkkel együtt hogy Isten gyermekei vagyunk! Örökös társai Krisztusnak!
De Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. 7Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, 8és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. 9Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét. Mark 10:6
Eljegyezlek teged a hit ajandekaval es megismered az Urat ismerni ginosko szó sexualis megismerés is jelent „Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. Efezus 5:31-33
”Kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak.” II.Tim.3:7. Az Igazság szó alatt én itt Jézus Krisztust értem. Pál a Filippibeliekhez írt levelének 3. részében a 10. versben a következőképpen fejezi ki: „Hogy megismerjem (ginoszkó) Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához.” Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek Szellem ővele.”1Korinthus 6:17
Én Vagyok! Az Ige Öröktől fogva van! Én vagyok a Kezdet és a Vég! Az Atyaban benne van a Szentszellem es a Fiú mint romolhatatlan örökkévaló mag három személy egy Isten Az Igebol Szent Szellem altal szuletik meg minden ami látható és láthatatlan
Minden az Igebol ige altal az Igenek teremtetett nala nelkul semmi sem lett Ő által o erte neki teremtetett
1Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, 2ő volt kezdetben Istennél. 3Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. 4Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. Janos ev. 1.1. Az Atya ijjaszult minket Jezus jrisztus halottak kozul valo feltamadasa által
Menyasszony:
Akik pedig Krisztusban vannak, A régiek elmúltak íme újjá lett minden. Krisztus testének a tagja vagy! Isten képmása Ádámban és Krisztusban! Az Ádámban elbukott emberiség, Krisztusban helyreállt! Krisztus maga az Ember az Új Ember, Isten tökéletes képmása! Ime az Ember, aki Krisztus Ő Teljes Isten, Teljes Ember! Isten teljessége lakozott benne! Krisztusban új emberiség jött létre bűntelen igaz ember, új teremtés vagy Krisztusban egy vagy az Úrral, belőle, benne születtél meg/újjá!
Én lerombolom a kézzel alkotott templomot, és három nap alatt mást építek, olyat, amit nem emberi kéz alkotott Mark14. Az Atya újjáteremtett téged, 3 nap alatt lerombolta az Ádámi bunos természetet ezzel meghalt az óember és felépitette életre keltette újjászülte az Új embert Krisztust feltámasztotta vele együtt az Egyházat a Menyasszonyt és mennyei helyekre ültette Krisztusban, Te már Krisztusban vagy, ő a te Férjed a Fejed az Urad! Az Új Életed! Elvan rejtve az Életed Krisztussal együtt az Atyában, Krisztus a Menny és a Föld Ura, Te és Krisztus egy testet alkottok, Ő a Fej te az Ő teste vagy a Fej és a Test elválaszthatatlan Egységet alkot, A Test a Fej nélkül halott nincs benne Élet! A Fej irányitja tartja össze a testet a Mennynek a Földnek az asszonya vagy (Krisztusban nincs férfi és nincs nő csak új teremtés) a menyasszony az egyház aki Krisztusból vétetett ki csontomból való csont husomból való hús IstenEmberben Krisztusban benne van öröktől fogva az Istenasszony az Egyház Krisztus uralkodótársa a Menyasszony!
Aki az Úrral egyesül egy Szellem Vele! Amit Isten egybekötött ember szét nem tudja választani Isten és Ember örökké Egy Krisztusban!